Élni másként

” Köszönöm anya, hogy megmutattad a patakot ” …gondolkodás és emlékezés down szindrómával…

Tegnap este elalvás előtti szösszenetben Peti egyszer csak rám néz, majd közli :

” Köszönöm, hogy megmutattad a patakot, és a Dunát. Nagyon köszönöm. Nagyon tetszett. Megyünk máskor is? Ott volt a béka is, ugye? “

Minden sejtem átmelegedett egyből. Szavaiban, hansúlyában ott volt a hála és boldogság is egyben. Nemcsak emiatt örültem a mondatainak.

Most egy pillanatra kihangsúlyozom, hogy Down szindrómás, más értelmi készséggel. S mégis, mindezek ellenére képes egy ilyen élményt megköszönni.

A jelek szerint sokat adott neki a tegnapi nap, annyira, hogy az ő kis agyacskája este képes volt visszaemlékezni az eseményekre. Tehát már ő is visszapergeti a napját esténként. Fontos dolog az emlékezés. Az egyik legfontosabb. Jó tudnom, hogy erre is megért és képes volt kifejezni a háláját…

Már sok mindent átlát. Sajnos – talán pont emiatt – sok a sírással töltött ideje is. Pedig ez eddig nem volt jellemző rá. Látom, hogy egyre jobban zavarja, hogy vannak dolgok, amiket még nem tud megcsinálni. Ráadásul nem engedi , hogy segítsek : ” Hagyjál, egyedül akarom megcsinálni!” S utána jön a sírás.

Sír, ha nem csináljuk sokáig amit ő szeret. Mert érzi, hogy nem minden játékot ért.

Pedig igyekszünk Eperkével mindennel odafigyelni. S Eperke példásan azonosul Peti képességeivel. Olyat próbál vele játszani, amit tud és ért Peti. Majd próbáljuk újra is tanítani…

Ráadásul a renyhe izomzat miatt a rágása is más, szinte minden héten van egy nap, amikor a torkán akad a falat. Rémisztő neki, rémisztő nekem. Sajnos ez is egy down hozadék. Nagyon, de nagyon figyelnem kell, milyen állapotú ételt adok neki s a husit is szinte a legapróbbra kell vágnom. Nem hibázhatok. S mégis előfordul…

Sok a könny eddig. A nyári szünet első hónapja letelt. Érzem, hogy én is fáradok. Talán a saját eü gondjaim miatt picit jobban is.

Szeretnék belelátni Peti fejébe, gondolataiba, érzelmi válságába, hogy segíthessem. Jobban.

Eperke igényeit sem hagyhatom figyelmen kívül.

Van, hogy bal oldalamon Eperke sír, hogy Peti miert nem érti, jobb oldalamon Peti, mert nem érti mit szeretnénk. Én pedig középen a tehetetlenség tengerében ücsörgök. S egyszerre mindenkit vigasztalok, magamban pedig nagyokat lélegzek…..

Mégis, nem szeretném, ha ma véget érne a vakáció. A most együtt töltött idő nagyon fontos ahhoz, hogy láthassam, ki miben fejlődött, kinek mire van és lenne szüksége. 

Sokat változtak. Mindjárt 10 és 8 évesek. Már nem kicsik és még nem nagyok. Ezt ők is érzik. Eperke már rám is szól, hogy nem kell mindig figyelnem, mert tudja a szabályokat😃.

Most még bújnak hozzám, esténként igénylik a hosszú ölelést. Még ezt érezni akarom. Élvezni a nem kapkodós, hanem összebújós reggeleket, a rohanás mentes pillanatokat. Velük. Értük…

Köszönöm h elolvastad életünk röpke pillanatát, megtalálsz Facebook oldalon, Mindownnap felhasználó név alatt…

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!